INFORMÁCIÓK          FACEBOOK

 

BLOG

A LEGJOBB KUTYÁS KÖNYVEK (NEM CSAK) KARÁCSONYRA

2021.12.14 11:48
A LEGJOBB KUTYÁS KÖNYVEK (NEM CSAK) KARÁCSONYRA

Aki szereti a kutyákat (márpedig aki ezt olvassa, biztosan) és még olvasni is szeret, hát nekik, - nektek szól ez a karácsony előtti blogbejegyzés.
Ajándéknak is szép egy könyv, különösen ha az ajándékozotthoz igazítjuk és nem valami muszáj-dolog az ajándékozás.

Nem tudom, hogy vagytok vele, de én nagyon nem bírom a bőgetős könyveket és filmeket sem. Akkor sem ha jó vége van.
Annyi szomorú történet van az életben, hogy ha nem is csupa móka-kacagás a könyv, de ne kelljen már dagadtra bömbölni a fejemet egy könyvön is.
Úgyhogy én válogatós vagyok.


Ennek mentén nincs is kazalszám olyan kutyás könyv, ami megugorja ezt a lécet, de azért van néhány amit jó szívvel és nyugodt lélekkel ajánlhatok a hozzám hasonlóan válogatós olvasóknak.

Abszolút kedvenc és egyedi darab egy látását elvesztő fiatal lány és kutyájának története.



Sheila Hocken: Emma meg én
című könyvét gyerekként olvastam először és a mai napig emlékszem, milyen nagy hatással volt rám.
Ugyan mindig volt kutyatársunk a családban, de semmit nem tudtam a vakvezető kutyákról, bár már akkor is meg voltam győződve róla, hogy az állatok sokkal de sokkal több lenyűgöző képességgel, sőt, jellemvonással rendelkeznek,  mint sokan gondolnánk.

Ebben a könyvben  Sheila a saját életét, kialakuló látásvesztését írja le. A látása sosem volt tökéletes, de valamennyit látott, majd fokozatosan teljesen sötétbe borult a világ számára, és az életét ehhez kellett igazítania, ennek összes nehézségével és viszontagságával.

Aztán a szerencse folytán hozzá kerül Emma, a fekete vakvezető labrador, akinek személyében nem csak a mindennapjait segítő társat kap, hanem barátot is.
Persze van ahol beindítja ez a könyv is az ember könnytermelését, de ez inkább a meghatottság. Annyira szépen, kedvesen, érzéssel ír hogy öröm minden sora.

Érdekes ahogy egy kutyátlanból kutyás lesz, ahogy felfedezi azt a sok apró dolgot, aminek nem a világtalansághoz van köze, hanem egy másik, ugyan nem emberi de érző élőlény megismeréséhez és ahhoz a hihetetlen kapcsolódáshoz, szeretethez, bizalomhoz ami kettőjük között kialakult .

Megtanulni hinni valakiben, akinek négy lába van, nem a megszokott módon, szavakkal beszél, az életét a mancsaiba tenni, hát „mindössze” ezt kellett Sheilának megtanulnia ahhoz, hogy egy életreszóló barátság legyen a történetük.
A vége a könyvnek egy hatalmas fordulatot hoz.
Minden sora szívderítő és külön értéke a finom humor.

Ugyanitt ajánlom a második kötetet, címe Az új élet



A történet folytatódik, új kihívásokkal, merőben más élettel.
Emmának és Sheilának komoly fordulat áll be az életében, új szereplők lépnek a mindennapjaikba és sokszor hatalmas  kihívás megbirkózni ezekkel a történésekkel.

Bár az első könyvet jobban szerettem, a humora, kedvessége változatlan, érdemes az olvasásra ez a kötet is.




Harmadikként nem egy könyvet ajánlok, hanem mindjárt hármat.
Lelkes Durrell-rajongó vagyok, beragyogta a gyerekkoromat a könyveivel,  bár a nagy számok törvénye szerint vannak gyengébb darabok is, tavasszal a szépen elhúzódó betegségemben ő volt a napokat könnyítő társam.

Gerald Durrell Korfu-trilógiájának minden kötetében (Családom és egyéb állatfajták, Madarak, vadak, rokonok, Istenek kertje) ugyan nem főszereplőként, de jelen vannak a kutyák.
Már a kezdet is csodás, ahogyan Korfura megérkeznek, üvöltő kutyakórus és ebből következő mindenféle bonyodalmak kíséret
ében.

Garantálom, hogy aki belevág nem csak remek szórakozásra lel, de sokat fog tanulni az egyéb lábszámú-kültakarójú élőlényekről is.
Mindezt élvezetes módon, könnyedén, remek stílusban megírva kapja az olvasó.

Nem tudom, hányszor olvastam, különösen az elsőt, de biztos hogy előkerül évente egyszer, mert kifejezetten gyógyhatású.
Nyilvános olvasása veszélyeket rejt magában, nevettem én már zsúfolt vonaton olvasva úgy hogy  a könnyem potyogott (ez egy nagyon szép megfogalmazása a felnyerítésnek), és erről Durrell tehet.



Csányi Vilmost talán nem kell bemutatni, de ha még nem olvastál tőle, feltétlenül pótold be.
Bukfenc és Jeromos című könyvét (amúgy a többit is) érdemes mindenkinek, nem csak kutyásoknak elolvasni.
Utóbbiaknak azért, hátha mégis kutyás lesz belőlük egy nekik szerencsés pillanatban.
Kicsit tudományos, kicsit sztorizós, érdekes könyv, ami a maga műfajában egyedülálló.

"A kutyák is kiváló humánetológusok, állandóan figyelnek bennünket, és ebben nagyon segíti őket, hogy erősen kötődnek az emberhez. Kiválóan értik az emberi testbeszéd jeleit."

(Nekem külön élmény, hogy Bukfencet ismerhettem, első felnőttkori kutyámmal való sétáink során időnként találkoztunk velük.)




Popper Pétert sokáig hallgatni sem bírtam, aztán felnőttem hozzá. Élmény volt minden előadása, a szarkasztikus humor, az önkritika amivel nem fukarkodott. Minden könyvében találok okosságot, megszívlelni-valót, bölcsességet.

De mivel ez egy kutyás oldal és az elején kutyás könyveket ígértem, maradjunk a Részemről mondjuk mancsot című könyvénél.

„Mert a teremtett lények közül, akikben élő lélek van, az embert a legnehezebb megszelídíteni. Pedig az állatok annyira igyekeznek.”

Bár a könyv nem csak a kutyákról szól, kicsit csapongunk erre-arra, nem is feltétlenül értek egyet minden szavával de ha kutyás vagy, olvasd el. Ha nem vagy kutyás (l. följebb Csányinál), akkor is, mert akkor meg majd kedvet kapsz hozzá hogy az legyél.

Megerősít abban, ami amúgy is meggyőződésem: hogy többek, jobbak leszünk attól, ha egy kutyát (macskát-hörcsögöt-egeret-madarat) az életünkbe engedünk, hagyjuk hogy önmaga legyen, kibontakozzon a valódi személyisége és társként vegyen részt a mindennapjainkban.



„Szépség hiúság nélkül, bátorság kegyetlenség nélkül és minden emberi erény az emberi gonoszság nélkül”
Byron